| |
|
Mottó: ˝Találjuk fel újra az isteneket, minden korok összes
mítoszát…
Nagyszerű arany közösülések kellenek…“
Jim Morrison (Amerikai Ima)
˝ Szerettem Opheliat; negyvenezer
Testvér szelleme, összefogva, nem
ér az enyémmel. Mit tennél te értel?“
Seggszpír Hamletje
Ütni, nyalni, simogatni, majd becézni
azt a nyavalyás percet, órát, ünnepet(?)
midőn a szemhéj mögé nem görcs ékeli
magát az ébredést, a fásult szerelmet…
… s szűz Opheliám éberen teríti
testközelben az átváltozás színeit,
évszázadok romjai alól virágzó
érintetlen báját, kéjgazdag álmait.
Míg remegni hajlik az eszme, a mottó:
˝Kérlek, mocskoljál, hadd a francba szavait
a szennyes értelemnek˝ gyúljon az elme,
s Ophelia akár lángoló verssor
az átszellemült arcot pingálja hűre,
bérelje égi pénzért, naponta százszor
bújhassa álmaim vérvörös szerelme.
És ha már szeret, hadd valljon és hazudjon,
hadd legyen csakis ő a makulátlan szűz,
akit befogadhat jéghideg otthonom;
akár gyerekkori álmokat söprő tűz
hadd okozza egyetlen erkölcsös dolgom.
Könnyedén tépem majd ruháját, melleit
csak ápolt és üde tenyérrel játsztatom,
szemmel mérem testének többi részeit,
ahogy Seggszpír színpadán Hamlet barátom
néma csendben széttépte idegszálait.
Meghatódni? Na-ná! Azt már többé soha!
Süllyedtem, csúsztam már angyalarcú ringyók
ráncain, fertőzőtt ágyékukig, noha,
(na, hogy ne hazudjak inkább mindent vallok:
egyet sem hagytam, én a tenyésztett marha.)
És a lírának ezennel vége szakad!
Széjjelválnak az évek, majd a hónapok;
a kamaszkor is csendben a semmibe apad:
miként bérházakban lakó régi lányok
arcára közöny, melankólia ragad.
(Ophelia, még bírom hiányod súlyát.
Pátriám szar, tudom, de a lélek útja
fehérebb tájakon táplálja túl magát,
és ez mind érted, te több száz éves hulla,
faxoljam-e türelmem megrothadt szagát?) |
