Mikor nem hiszek a Véletlenben,
visszatartom magam, betegeskedem,
Rám néz az egész világ -
kezembe teszik a kitaszítottak kártyáját.
Szembeszállnék - akár Villon - vezetőkkel,
papokkal,
végigélném Dante Színjátékát,
és magamévá tenném Flaubert Bovárynéját.
De visszatart a hely - gyilkosom s istenem!


Mennyi ajánlat! Még sincs válaszom;
ügyfelem és védelmezőm marad a Csend,
kitart és bátran vigyáz rám;
beesett, semmi arcoknak pofont ad,
s mindig új kezdetet köt a végekhez.
Ha megszököm és visszaküldenek:
rosszkor, rossz helyen születtem -
ordítják a határörök az “ Idegenek˝.

Anyám sem mondja: fiam, menekülj!
Belőle szárnyaltam, és tudja:
része vagyok neki és egy egész
beteg világnak. Átlépnek rajtam
álmaim, akár fizetett zseniken
Rembrandt koldusvilága.

S ha Pilinszky úr Trapézain
keresem a korlátokat, visszazuhanok
az igazak “ Egy álmá˝ -ba, hogy utána
megmosdjak Syrius szentenciáival;
s elültessem Baudelaire virágait
szobámban, áradjon belőle harmónia
és gyűlölet és szeretet és melankólia.
Döntöttem. Maradok. Jó helyen
jó alkotó úgysem lehetek.