Orsolyának

Mottó: ˝Ahol, megáll a hatos
Vagy többé meg sem áll már.
(OJD - A találkozás elkerülhetetlen)

Mindenki elítélte, holott semmivel sem voltak külünbek nála. Ráadásul hülyének nézték. Sőt a minimalisták leghitványabb kategóriájába sorolták, mivel a szegény Jánosházy Bandi - a munkásosztály vérbeli hírvivője - olvan volt amilyen, amilyent a mindennapos monotonitás észrevétlenül és leírhatatlan pontossággal faragni tud a mulandóság kikopott függönye mögött. Ő egyszerű volt és kész, aki szentül meg volt győződve, hogy a földi halandóság csak egy röpke kis pillanat az ismeretlen örökkévalóság vitorlái alatt, amiért a ragályos társadalmi felemelkedést, valamint a beilleszkedést ésszerűtlennek vélve gúnyosan elutasított.

Azt ellenben már senki sem tudta, hogy is sejtsenek olyasmit, hogy Jánosházy Bandi, a munkásszálló legzárkózottabb lakósa végtelenül szerelmes. Minden áldott reggel csakis azért ébredt fél órával korábban, hogy elsétálhasson az N. utca sarkán működő lepattant kávéházig (az egyetlen hely ahol megáll a 6-os), ahol a kihagyhatatlan reggeli kávéját boldogan elfogyassza annak az ismeretlen nőszemélynek a társaságában, akit megszólítani ugyan nem mert, de akinek a jelenléte csodálatos módon lekottázta számára a nyolcórás munkanap elképesztő egyhangúságának elviselését.

Jánosházynak különleges élményt nyújtott a reggeli kávézás/találkozás, szinte szükségletté vált számára ez a költőies szerelem, amely napról napra mélyebb s mélyebb gyökereket eresztett érzelmivilágában. Talán bele is pusztul, ha véletlenül egy reggel a nőszemélyt nem találta volna a megszokott helyén. Erre gondolni sem mert. A húsz perces kávézás nyújtotta neki azt a kikapcsolódást, melyben eggyé tudott válni azzal a világgal, ahova gyámoltalanságának köszönhetően nem tudott soha betekintést nyerni élete során.

A vágható cigarettafüstben hol a nő tekintetét leste szédelegve, hol a kávéház előtti facsemete tövében, az összes évszakot túlélő sárga virágot bámulta, amely összetartozásuk létezését illusztrálta száraz lelkivilágában.
Kissé kétségbeesetten minden reggel néhány pillanatig azon tétovázott hogyan adhatná elő a nőnek szerelmi vallomásának gyér mondatait, vajon miképpen fogja lereagálni, ha netalán megteszi ezt a nagy lépést, vajon szembe röhögi vagy halál komolyan és könnyes szemekkel visszonzásképpen a vállára borul és átkarolja.

A sikertelenségnek csak a puszta gondolata úgy zúdult rá, mint akit megfosztottak mindenétől vagy kérdezetlenül az éltető álmaiban taposták a végzet alanyát.

Ha nem tévedek, tíz kerek évig Jánosházy azzal a nyílt szándékkal igyekezett a kávéházba, hogy megszólítja azt az ismeretlen nőszemélyt, és megvallja szerelmét, de valami mindig leblokkolta, valami furcsa jelenség, amit az istenért sem tudott megfejteni, aztán mikor megérkezett az az átkozott 6-os, és mennie kellet, vigasztalta a másnapi találkozás, nyilván azzal a mély elhatározással, hogy az annyit halasztott bemutatkozást végképpen végrehajtja. De a bemutatkozás másnap sem történt meg, azután sem, és azt hiszem már soha nem fog megtörténni, mert Jánosházy Bandi tíz éves kávézás után, többé nem jelentkezet a kávéházban, ott, ahol megáll a 6-os.