Bár láthatnám akár Bukowsky:
a komor arcú Dosztojevszkij bácsit,
amint lázad az istenek ellen,
vagy az igénytelen Tolsztoj luxusért
epedő feleségét, amint átmásolja
hétszer a Háború és Békét,
ó, bár csak láthatnám Gouguint,
ahogy a Jáva szigetén családjától
távol egy szőke kúrvával leéli életét
s amint a szifilisz végez vele;
csak egyszer láthatnám Borgest,
ahogy álmaiból kizökken az idő
s az emlékezet síkjain tüdőgyulladásban
elpusztítja Funest;
láthatnám Rilke gondolatvilágát,
amint több éves érlelés után, napokon
belül pappíra veti
az Orfeuszi szonetteket,
vagy Eliot könnyes szemeit,
amint ‘48-ban átveszi a Nobel - díjat
és Yeatsel megalkotják az angol modern lírát;
vagy látnám legalább anyámat,
amint megszül és a szülészet pulpitusáról
naivul boldogságomról beszél,
ó, csak egyszer láthatnám, amint 23 évvel később
egy sakk, egy táblé, egy póker után
elfakult arccal megvetem
bizonytalan létezésem összes
pillanatát.